Posted by gerey on 22nd október 2007
Nevezhetnénk Ronon részének is. Ronon egy bolygón találkozik régi barátaival, akikkel együtt harcolt Satedán, és ők vissza csábítani őt, hogy hagyja ott Atlantist és vadásszanak újra együtt lidércekre. Közben hivatalosan is kinevezik Samantha Carter ezredest Atlantis vezetőjének, aki szinte első vezetői döntése nyomán nem engedélyezi Rononnak, hogy Atlantisra hozza ismerőseit. Ennek fényében Ronon úgy dönt, hogy elhagyja Sheppard csapatát (tényleg itt Atlantison nincs elnevezésük a csapatoknak, mint az SGC-n volt??), hogy társaival tartson. De még utoljára az új és régi barátaival elmegy egy küldetésre, egy wraith bolygóra ahol a replikátro támadó parancsot próbálják hatástalanítani, itt fogságba esnek és csak Rodney tud elmenekülni, és segítséget hívni Atlantisról. Közben a régi ismerősökről kiderül, hogy wraith hívők, megtudjuk hogyan törik meg őket stb. Közben megérkezik a felmentő/szabadító csapat. Ronon végez az árulokkal, közben a wraith kisérleti alany elszabadul és elkezdi követni a parancs utasítását pusztakézzel. Így a teljes csapat hazatér Atlantisra.
Bár nekem úgy tűnik itt még a kezdetekben Sam kicsit vaskalapos de majd enyhülni fog.És annak ellenére, hogy vezető lett ugyanúgy elmegy egy komolyan őrzött wraith bázisra, ez is annak a jele, hogy azért jelent van a senkit nem hagyunk hátra felfogás. Még hogyha Weir esetében kivételt is kell tenni, őt valószinüleg a földön már halottnak nyílvánították. McKay hozta a szokásos formát árad a karakterből a humor és a poénhelyzet. Carter néni új haja egész jó, nekem tetszik. Teyla megint botokkal verekszik. Újabb vonásban egyezik Tealc és Ronon karaktere, izomember, más bolygóról származik(idegen), lassan alkalmazkodik mindkettő, és mindketten többször is ott akarták már hagyni a Taurit/Atlantist. Egy korrekt, kidolgozott részt láttunk, Ronon jelleme ismét fejlődött. 5-ből nálam 4-et érne. Mert azért felfedezhető néhány Klisé és koppintás az elődből. Hogy mennyire várom már a Tealc Ronon közös részt, nagy fíling lesz az tuti…
Posted in Stargate Atlantis, Scifi sorozatok | 2 Comments »
Posted by gerey on 6th október 2007

Sikeresen megtekintettem a második részt amely az elsővel karöltve már egy teljes egész történetet ad. Múlt héten ugye ott hagytuk abba, hogy hőseink megtudják egész közel van a replikátor bolygó ahonnan esetleg lophatnának egy ZPM-et, amivel már tudna Atlantis ugrani a hiperűrbe.
Felhasználják Rodney azon terveit, ami lehetővé tesz egy Jumpert a hiperűrben való utazásra. Rodney és Zelenka elég hamar meg is oldják a dolgot. Csak valahogy majd az asuranok figyelmét is el kell terelni. itt jön a képbe Dr. Weir és a benne lévő aktivizált naniták. McKay úgy gondolja ezek segítségével be tud majd lépni a replikátor hálózatra és így már könnyű szerrel bejuthatnak a városba, Weir beleegyzik és már indulnak is. Közben Carter ezredes és Dr. Lee megérkeznek a Pegazus galaxisba egy olyan bolygóra amelynek a növényzete (fenyőerdő mi más
) erősen emlékezteti a kedvenc játékából egy helyszínre. (ez már a második utalás a sorozat Dr. Lee WoW kockaságára…
). Ezután felsugároznak az Appolora.
Közben Sheppard-ék megérkeznek az asuranokhoz ahol, Elizabeth-et rákötik a hálózatra aminek segítségével lát mindent és mindenkit a városban. Őket az álcázásnak köszönhetően nem látják. A doktornő irányításával leszállnak egy az egyik ZPM-hez közeli tornyon ahonnan John és Ronon belopózik a városba és megszerzik az egyik ZPM-et. Rodney közben felfedez egy deaktivált parancsot a replikátor hálózatban amiben az állt, hogy a a replikátorok támadják meg a Wraith-t. McKay úgy gondolja tudja újra aktiválni ezt a parancsot Elizabeth-en keresztül. Csak ehhez meg kellene várni a következő nagy frissitést, hogy a parancs mindenkire hasson.
Azt viszont nem tudják erre meddig kell várni, Sheppard ebbe nem akar bele menni. Erre Rodney felveti, hogy közvetlenül betáplálhatnák a város központi adatmagjába, hogy onnan a következő frissítéskor magától terjedjen szét a parancs. Csak az a baj, hogy a mag több szint mélyen van az egyik toronyban. McKay átalakítja a Jumper pajzsát anitreplikátor mezővé és kiterjeszti a toronyra egészen a magig.
Sheppard és Ronon elindulnak, hogy feltöltsék a parancsot a magba, minden simán megy a mező működik csak közben felfedezik őket a replikátorok. De a mező egyenlőre védi őket. Viszont az asuranok minél többet áldoznak fel magukból, hogy minél előbb tudják hatástalanítani a mező rájuk gyakorolt hatását. Közben Shepardnek módosításokat kell elvégeznie mert a programot nem akarja felismerni a mag. Amíg ez folyik a replikátorok átjutnak az antimezőn, erre Elizabeth kirohan a jumperből. Az ezredes kiadja a parancsot McKaynek, hogy kapcsolja ki Weir nanitáit, hiszen azt hiszik azok átvették felette az irányítást. Időközben Weir találkozik az Asuran vezetővel akinek elkezdi letapogatni az
agyát és rajta keresztül lefagyasztva az összes replikátort.
Közben Rononék sikerrel járnak és elindulnak vissza, de nem akarják itthagyni Elizabethet. Meg is találják ahogy elmepárbajt vív ellefelével akivel még egy hamis történetet is elhitet így adva időt Johnéknak. Weir mondja nekik, hoy menjenek hagyják itt. El is indulnak csakhogy a pajzs nem működik és a hipertérgenerátornak pedig szüksége lenne a ZPM energiájára, közben megérkeznek az üldözők akik kilövik a fegyvereiket, és szemben pedig megjelenik egy replikátor csatahajó ami éppen feltölti a fegyvereit, amikor a semmiből megjelenik az Apollo a fedélzeten Carterrel és elkezdik lőni az ellenséges hajót, időt adva Shepardéknek.
Mivel az Apollo sem találja Elizabeth jelét így nem tudják felsugározni. Sikeresen visszajutnak Atlantisra ahol beszerelik a a ZPM-t. Elindulnak egy olyan bolygóhoz amiról Dr. Weir egyáltalán nem tudott, nehogy esetleg letapogassák az agyából. Megérkeznek a bolygóhoz ahol, Sheppard kisebb bökkenőkkel leteszi a várost az óceánra.
Nos én megmondom őszintén ennél gyengébb részre számítottam. Vannak még lehetőségek ebben a sorozatban. Az első résszel együtt nézve nagyon jó évad nyítónak tartom. A nézettségi adatok alapján az Adrift 1.2 ért el ami a korábbi évadokhoz képest visszaesés viszont azt is figyelembe kell venni, hogy ez az első premier ami ősszel van és így nagyobb nevekkel is meg kell küzdenie amiknek esetleg nagyobb a néző közönsége.
Reméljük az évad eleji bakik (korábban kijutott epizódok stb ̷
) nem lesznek szegek az ötödik évad és az egész sorozat koporsójába. A sorozat jelenleg szerintem történetileg biztos talpon áll a replikátorok elvileg a sorozat főellenségének voltak szánva a Wraith akkor jött képbe amikor az egész átkerült egy másik galaxisba, hiszen amikor az Atlantis indult az SG-1-ban a replikátorok erősen munkálkodtak.
Posted in Stargate Atlantis, TV, Scifi sorozatok | 2 Comments »
Posted by gerey on 2nd október 2007

Megnéztem a péntek esti, nálunk inkább szombat hajnali Atlantis premiert. Majdnem sikerült online néznem csak elaludtam. Meg a program amivel néztem volna pár nappal azelőtt még simán behozta a Scifit de aznap nem igen akarta. Mind1 így csak szombat délelőtt tudtam megnézni. Nem csalódtam. Évad kezdésnél szokásos dupla résszel kezdenek. A történet egyre jobban csavarodik, és amikor a hőseink már már legyőznék az akadályt valami még nagyobb kerül eléjük. Közben súlyos morális kérdésekben kell eldönteniük pl. Weirrel kapcsolatban.
Pont tegnap beszélgettünk erről egy forumban, hogy a Weirt alakító színésznőnek vannake magánéleti okai arra, hogy kiszálljon az állandó szereplésről, vagy netalántán arról van szó, hogy Amanda Tapping csak azért került be mert a nevével viszi a sorozatot hiszen ha ő ott van akkor azok az SG-1 fanok is nézni fogják a sorozatot akik eddig ezt nem tették meg (van egyáltalán ilyen???) , de aztán internetes értesüléseink alapján megállapodtünk, hogy igen volt ott valami magánéleti ügy is. Ezért nem áll fenn az ami az SG-1 nál volt Jonas és Daniel esetében.
Állítólag ritkán lesz látható egy-két rész. Jóhír viszont, hogy a negyedik évadban nézői nyomásra Carson Beckett is fog szerepelni, akinek a kiírását viszont a mai napig nem értek, de ez már lényegtelen hiszen, ő is fog szerepelni.
A történet ott folytatódik, ahol a 3. évad abba hagyta Atlantisz ismeretlen űrben reked egy napra való energiával. Közben kiderül, hogy az enrgia a város sérülései miatt vészesen fogy így a pajzsokat vissza kellet húzni a központi torony köré. Amikor ezt sikeresen végrehajtják akkor derül ki, hogy a város ítvonala egy meteor övet keresztez, ezen sikerül utat nyiti a jumperrekkel, de a mezőn való áthaladáskor a meteorok törmelékeitől a város sérülést szenved a pajzs által nem védett részein, így nem tuidnak belépni a hipertérbe. Nincs mit tenni szkafandert fel irány megjavítani azt a fránya sérülést. Azonban amikor elkészülnek a javításokkal, az energia szint már az alá a kritikus százalék alá esett amikor már nem tudnak hiperugrani. Időközben kiderül, hogy merre is vannak pont a replikátroo bolygó közelében ahnnan egy hiperugrásra képes jumperrel lehetne ZedPM-et lopni, de ez már a következő rész…
Persze közben még fut 2 másik párhuzamos szál a Weirrel kapcsolatos morális döntés: Hagyják meghalni, vagy még a testében lévő nanitákat aktiválva és a gyógyító hatásukat kiszhasználva gyógyítsák meg. De az utóbbival két veszély is fenn áll:
1, a naniták jelzést küldenek a replikátor anyabolygóra, másrészt Weir félig nanit sejteknek köszönhetően fog meggyógyulni ahelyett, hogy új sejteket növesztenének neki.
A harmadik szál pedig a Midway Stationon játszódik Craterék próbálnak rájönni, hogy mit történt Atlantisszal.
Hát egy kicsit több lett mint az első rész értékelés néhány egész évados infót is cseppentettem sebaj, de legalább újra van minden héten SG még ha csak fele annyi is mint tavaly ilyenkor. De ha minden úgy alakúl akkor jövörő újra dupla adagot kapunk egy héten csak úgy legyen!
Posted in Stargate Atlantis, TV, Scifi sorozatok | 11 Comments »
Posted by gerey on 8th szeptember 2007
Mostanában a scifi rajongók többsége a sorozatokat tekinti fanatizmusának egyik legjobb csillapítási módszerének. Hisz jó sf filmet már évek óta nem láttunk egy-egy kissebb kivétellel. Read the rest of this entry »
Posted in Stargate SG-1, Stargate Atlantis, Elmélkedések, BSG, Scifi sorozatok | 2 Comments »